A Stromfeld és az Erkel utcában épített új buszmegállókban még nincs esőbeálló. Megtudtuk: a szükséges engedélyek beszerzése zajlik. Várhatóan az ősz folyamán kerülnek a megállók fedél alá.
A megyei közlekedési felügyeletek jogkörének átszervezése miatt nem működik a korábbi rendszeres közúti ellenőrzés az országban.
A mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba.
A labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének, azaz rájátszásának keddi játéknapján öt mérkőzést rendeztek.
Harminc méter hosszan megtalálták a XVI. századi győri vár külső falát a Dunakapu téren.
A Győrtől 20 km-re lévő Tét immáron 10 éve város. Ebből az alkalomból tartanak városnapi ünnepséget szombaton délután.
Bor-neked Az időszak első évei a birtokok visszaszerzésével és új ültetések létrehozásával teltek. Ezt a folyamatot nagymértékben elősegítette a napóleoni hábo...
Elfogadhatatlan a Belügyminisztérium minapi tájékoztatása, miszerint az állam fogja megszervezni az alapfokú oktatást minden településen, még a Győrhöz hasonló nagyvárosban is.
XVI. alkalommal rendezték meg a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium gólyatáborát.
„Múlt vasárnap a vendégeinkkel csónaktúrára indultunk a Mosoni-Dunán. Mecsérről indultunk Dunaszentpál irányába, s nem várt esemény szemtanúi lettünk" – mondta el a Kisalföldnek a mecséri Fekete Zoltán.
Augusztus 20-a alkalmából a kiemelkedő munkájuk elismeréseként dícséretben és jutalomban részesültek a kapuvári tűzoltók.
A Román Diszkriminációellenes Tanács panaszt tett az Európai Labdarúgó-szövetségnél a CSZKA Szófia elnökének múlt heti nyilatkozata miatt.
Nézze meg, hova bújhat el Győrben a kánikulában. Klimatizált helyiségek listája itt.
Mosonmagyaróváron a házunk kertjében nőttek meg ilyen szépre a paradicsomok - írja Olvasónk.
Tao - Zen - Jóga... a ma embere a végletek őrült táncát járja és békétlenül őrlődik a hétköznapok hajszájában.
További hírek
A kedves söfőr épp a strand parkolójának kihajtójában állította le a gépet.
Bulvárketrec
A nő a brutális barátja elől egy hotelbe menekült be, de senki nem segített rajta.
A háza körül elhelyezett, HIV-vírussal fertőzött fecskendőkkel akarta távol tartani a betörőket egy brazil doktornő.
Az orvos szerint veszélyben lehet a baba, ha Viki továbbra is kórosan sovány marad.
A Phoenix és London közötti járaton a gép pilótáinak az életére akart törni egy ittas amerikai férfi.
Jénai tálba helyezve fotózta gyermekét egy atlantai férfi.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a gépjárművezető-oktató vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályára lezárták a 84-es főutat Újkér és Lövő között.
Az elnökség hat fős. A megbizatásuk két évre szól.
A Hegyeshalom felé vezető oldalon a 171-es kilométernél történt baleset kedd délelőtt.
A baleset a Kodály utca és az Ifjúság krt. kereszteződésben történt Győrben kedd reggel - írta olvasónk.
Egy román férfi az M1-es autópályán kocsikat próbált megállítani, hogy üzleteljen velük. A helyszínre érkező rendőrök láttán elmenekült.
Egy napig otthon őrizgette a rozsdás bombát a nyergesújfalui férfi, aztán elvitte a kocsmába. Ott mondták neki, hogy vigye a rendőrségre.
kkv pályázz!Ha Önnek fontos a hozamgarancia, most nyisson privát nyugdíjszámlát! Akár 10% feletti garantált hozam, 20 éven keresztül!
Babos Tímea ma lép először pályára felnőtt Grand Slam-torna selejtezőjében, a US Open főtáblájáért vívott „harcban" először a francia Stéphanie Foretz-Gaconnal találkozik.
Ponczók ellen vesztegetés miatt indult eljárás, így a bundaügynek már nyolc gyanúsítottja van.
Korosztályában első, abszolút kategóriában hatodik lett a soproni tereptriatlonos, Poór Brigitta a németországi Zittauban rendezett Xterra Európa-bajnokságon.
A tej sokkal jobban biztosítja az aktív gyerekek folyadékpótlását a nagy nyári hőségben, mint a víz, vagy a különböző sportitalok.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavartól szenvedő gyerekek nagyobb valószínűséggel küzdenek írásnehézséggel, köztük betűzési- és nyelvtani problémákkal, mint az egészséges kortársaik.
A stressz valóban őszülést okoz amerikai kutatók szerint.
Mérgező vegyi anyagok nyomait találta tizennégy világmárka öltözékeiben a Greenpeace.
A havonta fizetendő törlesztőrészlet összege nem haladhatja meg a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatti utolsó törlesztési kötelezettség összegének 15 százalékát.
Megerősítette a 3 százalékos inflációs célt a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjét.
Csökkent az üzemanyagok ára kedden Horvátországban, a londoni jegyzési árak és a dollárárfolyam csökkenésének köszönhetően.
Online Díszmadár és Kisállat Szépségverseny az www.gyorimadaraszok.hu oldalon.
Ma, 19:30 | Cinema City Győr Plaza, (szín., mb., am. kalandf., 2011)
Ma, 19:00 | Cinema City Győr Plaza, (szín., mb., angol-am. fantasy, 2011)
A technikai újdonságok, valamint a belső kialakítás után az új kecskeméti Mercedes B-osztályról nagyon gyárinak tűnő kép került nyilvánosságra.
Szombaton folytatódtak a gokart szabadedzések az ETO Parkban. Este Mókus motoros trükkjeivel kápráztatta el a közönséget, s természetesen a koncertek sem maradhattak el: Flour Tomi, Lola és Gáspár Laci énekelt a színpadon.
Videós interjú a miskolci születésű GP3-as versenyzővel.
|